ÁSZF

Általános Szerződési Feltételek

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

Általános Szerződés Feltételek: a Gasty Szolgáltatás Vendéglátó Partnerek és Vásárlók által történő igénybevételére vonatkozó, a Szolgáltató által előzetesen és egyoldalúan meghatározott, jelen dokumentumban foglalt feltételek összessége, amelyet a Szolgáltató a Honlapon, illetve a Gasty Platformon nyilvánosan közzétesz (rövidítve: ÁSZF);

Adatkezelési Szabályzat: a Gasty Szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a személyes adatok Szolgáltató által történő kezelésére vonatkozó szabályok összessége, amelyet a Szolgáltató a Honlapon, illetve a Gasty Platformon nyilvánosan közzétesz;

Barion: Barion Payment Zrt. (a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013), amely az általa üzemeltetett online elektronikus pénz fizetési szolgáltatási rendszeren keresztül a Szolgáltatóval kötött szerződés alapján egyfelől lehetővé teszi, hogy a Vásárlók a Gasty Platformon a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét online bankkártyás fizetéssel kifizessék, másfelől pedig lehetővé teszi, hogy a Vendéglátó Partnerek a Vásárlók Gasty Platformon keresztül intézett bankkártyás fizetései után a jelen ÁSZF-ben meghatározott Jutalékot megfizessék a Szolgáltatónak;

Barion Rendszere: a Barion által üzemeltetett online elektronikus pénzfizetési szolgáltatási rendszer;

Gasty Szolgáltatás: a Szolgáltató által a jelen ÁSZF szerint digitálisan, online nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások összessége, amely lehetővé teszi, hogy a Vendéglátó Partnerek Kínálatát a Vendéglátóhelyen a Vásárlók a Mobil Eszközükön megtekintsék, a Kínálatot a Mobil Eszközükön böngésszék és szintén a Mobil Eszközük segítségével leadják a rendelésüket a Vendéglátó Partner felé, valamint kifizessék a megrendelésük ellenértékét a Vendéglátó Partnernek;

Gasty Platform: a Gasty Szolgáltatás nyújtását lehetővé tevő, a Szolgáltató által üzemeltetett és a Vendéglátó Partnerek, valamint a Vásárlók által távolról, webböngészővel vagy Applikáció útján az interneten elérhető informatikai rendszer;

Gasty Szoftver: a Szolgáltató által fejlesztett, a Gasty Platform részét képező szoftver, amelynek használatával Szolgáltató a Gasty Szolgáltatást nyújtja;

Applikáció: a Szolgáltató által mobil eszközökre fejlesztett szoftveres alkalmazás, amely lehetővé teszi a Vendéglátó Partner vagy a Vásárló számára a Gasty Szolgáltatás igénybevételét;

Szolgáltató: a Gasty Szolgáltatást nyújtó és a Gasty Platformot üzemeltető és fejlesztő, jelen ÁSZF-ben meghatározott gazdasági társaság

Vendéglátó Partner: a Gasty Szolgáltatást a jelen ÁSZF alapján igénybe vevő vállalkozás, amely gazdasági tevékenysége körében éttermi és vendéglátási szolgáltatást nyújt a fogyasztóinak;

Vendéglátóhely: az az étterem, üzlethelyiség vagy mobil üzlet, ahol a Vendéglátó Partner az éttermi, vendéglátási szolgáltatásokra irányuló gazdasági tevékenységét végzi, és ahol a Kínálatának fogyasztói számára történő megjelenítésére, illetve a fogyasztói helyben leadott megrendeléseinek fogadására, illetve jelen ÁSZF szerinti kezelésére igénybe veszi a Gasty Szolgáltatást;

Vendéglátóhely Kínálata: a Vendéglátó Partner által a Vendéglátóhelyen a fogyasztói számára kínált ételek, italok, egyéb áruk, illetve ezekkel kapcsolatos éttermi és vendéglátási szolgáltatások összessége;

Vásárló: az a természetes személy, aki a Vendéglátó Partner éttermi, vendéglátási szolgáltatását a saját nevében vagy az általa képviselt szervezet nevében a Vendéglátóhelyen igénybe veszi, és aki ezzel összefüggésben a Mobil Eszközén a Gasty Szolgáltatást is igénybe veszi a Vendéglátóhely Kínálatának megtekintése, böngészése, a rendelése leadása és esetleges online bankkártyás fizetés céljából;

Mobil Eszköz: a Vásárló által a Gasty Szolgáltatás igénybevételére használt okostelefon, táblagép, laptop vagy egyéb hasonló mobil infokommunikációs eszköz;

Szerződés: a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárló között a jelen ÁSZF szerinti módon és feltételekkel a Gasty Szolgáltatás igénybevétele iránt létrejövő szerződés, amely alapján a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárló jogosult igénybe venni a Gasty Szolgáltatást; Harmadik Fél: a Gasty Szolgáltatás nyújtásához és a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárló által történő igénybevételéhez szükséges további szolgáltatást nyújtó, a Szolgáltatótól, a Vendéglátó Partnertől és a Vásárlótól eltérő személy;

Honlap: a Szolgáltató által üzemeltetett, https://gasty.io URL címen elérhető honlap, amelyen a jelen ÁSZF, az Adatvédelmi Szabályzat, továbbá a Gasty Szolgáltatásra és annak díjára vonatkozó további információk bárki számára nyilvánosan elérhetők;

Felhasználói Fiók: a Gasty Szolgáltatást igénybe vevő, a Szolgáltató által a jelen ÁSZF szerint Szerződést kötő Vendéglátó Partner által a Gasty Platformon létrehozott felhasználói fiók, amely lehetővé teszi a Vendéglátó Partner számára a Gasty Szolgáltatás igénybevételét és – amennyiben erre a Szolgáltató lehetőséget biztosít – a Szerződés módosítását, megszüntetését, illetve a Szerződésre irányadó díjcsomagról egy másik díjcsomagra történő váltást;

Vásárlói Fiók: a Gasty Szolgáltatást igénybe vevő, a Szolgáltató által a jelen ÁSZF szerint Szerződést kötő Vásárló által a Gasty Platformon létrehozott vásárlói fiók, amely lehetővé teszi a Vásárló számára a Gasty Szolgáltatás személyre szabását;

Vendéglátóhely Vásárlói Felülete:

a Gasty Platformnak a Vásárló által a Vendéglátóhelyen a Mobil Eszközével elérhető azon felhasználói felülete, amelyen – a Gasty Platformra való belépéssel – a Vásárló igénybe veheti a Gasty Szolgáltatást, azaz megtekintheti és böngészheti a Vendéglátóhely Kínálatát, valamint rendelést adhat le a Vendéglátó Partner felé, valamint online bankkártyás fizetést kezdeményezhet;

Kínálati Tartalom: a Vendéglátó Partner által a Felhasználói Fiókjában a Gasty Platformra feltöltött azon adatok és digitális tartalmak összessége, amelyek a Vendéglátóhely Kínálatára vonatkoznak;

QR Kód: a Szolgáltató által a Szolgáltatóval Szerződést kötő Vendéglátó Partner részére egyedileg generált és a Vendéglátó Partner rendelkezésére bocsátott QR kód, amelynek Mobil Eszközzel történő beolvasásával a Vendéglátóhelyen a Vásárlók elérik a Vendéglátóhely Vásárlói Felületét;

NFC Tag: a Szolgáltató által a Szolgáltatóval Szerződést kötő Vendéglátó Partner részére egyedileg generált és a Vendéglátó Partner rendelkezésére bocsátott NFC matrica, amelynek Mobil Eszközzel történő beolvasásával a Vendéglátóhelyen a Vásárlók elérik a Vendéglátóhely Vásárlói Felületét;

Fix Díj: a Vendéglátó Partnernek nyújtott Gasty Szolgáltatás Vendéglátó Partner által a Szolgáltatónak fizetendő, évente vagy havonta esedékes határozott összegű díja;

Szolgáltatói Jutalék: a Szolgáltatót a Fix Díjon felül a Gasty Szolgáltatás nyújtásáért abban az esetben megillető kiegészítő díjazás, ha Vendéglátó Partner igénybe veszi a Gasty Platform azon szolgáltatását, amely a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékének online bankkártyás kifizetése céljából elérhetővé teszi a Barion Rendszerének használatát, és a Vásárló a Vendéglátó Partnernek az említett ellenértéket ilyen módon, azaz a Gasty Platformon elérhetővé tett Barion Rendszeren keresztül kifizeti a Vendéglátó Partnernek;

Kapcsolt Fél: bármely olyan személy vagy entitás, amelyet a Szolgáltatóval Szerződést kötő Vendéglátó Partner Irányít, amely a Szolgáltatóval Szerződést kötő Vendéglátó Partnert Irányítja, vagy amelyet olyan személy vagy entitás Irányít, amely a Szolgáltatóval Szerződést kötő Vendéglátó Partnert Irányítja. „Irányítás” alatt az érintett entitásban 50 (ötven) százalék vagy azt meghaladó tulajdoni részesedéssel vagy ilyen mértékű szavazati joggal, továbbá az olyan joggal való rendelkezést kell érteni, amely közvetlenül vagy közvetve lehetővé teszi az ilyen jogi entitás menedzsmentjének irányítását.


  1. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA

    1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) szabályozzák:

      • a) a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner között létrejövő, a Szolgáltató által a Vendéglátó Partnernek a Gasty Platformon nyújtott szolgáltatásokra irányuló Szerződés létrejöttének, teljesítésének és megszűnésének,

      • b) a Szolgáltató és a Vásárló között létrejövő, a Szolgáltató által a Vásárlónak a Gasty Platformon nyújtott szolgáltatásokra irányuló Szerződés létrejöttének, teljesítésének és megszűnésének,

      • c) a Gasty Szolgáltatás Vendéglátó Partner és Vásárló által történő igénybevételének a feltételeit.

    2. A jelen ÁSZF-et a Vendéglátó Partner és a Vásárló a Gasty Szolgáltatás igénybevételével, illetve a Gasty Szolgáltatásra irányuló Szerződés jelen ÁSZF-ben meghatározott módon történő létrehozásával fogadja el, amelyet követően a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárló közötti jogviszonyra a jelen ÁSZF-ben foglaltak irányadók.

    3. A jelen ÁSZF nem tartalmazza a Gasty Szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan Harmadik Fél által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit. Utóbbiakat kizárólag a Harmadik Fél állapítja meg és teszi közzé a rá irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. A Harmadik Fél által nyújtott szolgáltatások feltételeit a Vendéglátó Partner és a Vásárló a Harmadik Fél szolgáltatásának igénybevételekor, a Harmadik Fél által meghatározott módon ismeri meg és fogadja el. A jelen ÁSZF elfogadásával, illetve a

      Szolgáltató és a Vendéglátó Partner, valamint a Vásárló közötti szerződés jelen ÁSZF-ben meghatározott módon történő megkötésével nem jön létre szerződés a Harmadik Féllel, hanem az kizárólag a Harmadik Fél által meghatározott feltételek szerint és módon jön létre a Harmadik Fél és a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárló között.


  2. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI

    A szolgáltató neve: Gasty Kft.

    A szolgáltató székhelye (és egyben a panaszkezelés helye): Magyarország, 2085 Pilisvörösvár, Piliscsabai út 60.

    A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: hello@gasty.io Cégjegyzékszám: 13-09-224261

    Adószáma: 32153190-2-13

    Nyilvántartásba bejegyző hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

    Telefonszáma: +36 1 885 6000

    A szerződés nyelve: magyar


    A tárhely-szolgáltató adatai

    Weboldal: DigitalOcean LLC, 101 Avenue of the Americas, 2nd Floor, New York, NY 10013

    Alkalmazás: https://www.digitalocean.com/legal/privacy-policy/


  3. A GASTY SZOLGÁLTATÁS

    A/ A Vendéglátó Partnernek nyújtott szolgáltatások

    1. Szolgáltató a vele Szerződést kötő Vendéglátó Partnernek a Gasty Platformon a Gasty Szolgáltatás keretében az alábbi digitális szolgáltatásokat nyújtja:

      • a) a Gasty Platformon a Vendéglátó Partner számára kizárólagosan és egyedileg elérhető Felhasználói Fiókot biztosít, amelyben a Vendéglátó Partner összeállíthatja és a Vásárlók számára hozzáférhetővé teheti a Vendéglátóhelyén a Vásárlók számára - helyben fogyasztásra vagy elvitelre - megvásárlásra kínált ételeinek, italainak és egyéb áruinak, valamint a Vendéglátóhelyén nyújtott éttermi, vendéglátási szolgáltatásainak Kínálatát, az ételekre, italokra, egyéb árukra és szolgáltatásokra vonatkozó adatok, információk, fotók beállításával, illetve feltöltésével;

      • b) tárolja a Vendéglátóhely Vendéglátó Partner által feltöltött Kínálatát, és lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Vendéglátó Partner Vendéglátóhelyén az asztalokon, a berendezéseken vagy más módon feltüntetett, a Szolgáltató által generált és a Vendéglátó Partner rendelkezésére bocsátott QR Kód vagy NFC Tag beolvasásával a Mobil Eszközén megjelenítse és böngéssze a Vendéglátó Partner adott Vendéglátóhelyének Kínálatát;

      • c) lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Mobil Eszközén a Vendéglátóhelyen távolról elérje és megjelenítse a Vendéglátóhely Gasty Platformon tárolt Kínálatát, azt böngéssze, és abból kiválassza a megvásárolni kívánt ételeket, italokat, egyéb árukat, illetve a Vendéglátó Partner által nyújtott éttermi és egyéb vendéglátási szolgáltatásokat, majd azokra rendelést adjon le a Vendéglátó Partner felé.

      • d) közvetítőként lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Vendéglátóhelyen a Gasty Platformon a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk, illetve a Vendéglátó Partner által nyújtott éttermi és egyéb vendéglátási szolgáltatások ellenértékét a Szolgáltatóval szerződött Barion által üzemeltetett Barion Rendszeren keresztül kifizesse a Vendéglátó Partnernek.

    2. Szolgáltató a Gasty Platformon nyújtott szolgáltatásait a Honlapon közzétett különböző díjcsomagokban nyújtja. Az egyes díjcsomagok különböző szolgáltatásokat foglalnak magukban, a Vendéglátó Partner pedig a jelen ÁSZF-ben meghatározott szolgáltatások közül azokra jogosult, amelyeket az általa választott díjcsomag tartalmaz.

    3. Vendéglátó Partner a Szerződés fennállása alatt bármikor áttérhet másik díjcsomagra. Ebben az esetben a Gasty Szolgáltatásra és annak díjára a választott díjcsomag feltételei lesznek irányadók.


      B/ A Vásárlónak nyújtott szolgáltatások

    4. Szolgáltató a vele Szerződést kötő Vásárlónak a Gasty Platformon az alábbi digitális szolgáltatásokat nyújtja:

      • a) lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Vendéglátóhelyen feltüntetett, a Szolgáltató által generált és a Vendéglátó Partner rendelkezésére bocsátott QR Kód vagy NFC Tag beolvasásával a Mobil Eszközén a Vendéglátóhelyen távolról elérje és megjelenítse a Vendéglátóhely Gasty Platformon tárolt Kínálatát, azt böngéssze, és abból kiválassza a megvásárolni kívánt ételeket, italokat, egyéb árukat, illetve a Vendéglátó Partner által nyújtott éttermi és egyéb vendéglátási szolgáltatásokat, majd azokra rendelést adjon le a Vendéglátó Partner felé;

      • b) lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Mobil Eszközén nyomon kövesse a Vendéglátó Partner felé leadott rendelésének, illetve a rendelése Vendéglátó Partner által történő teljesítésének állapotát, amennyiben a Vendéglátó Partner bekapcsolja ezt a funkciót;

      • c) közvetítőként lehetővé teszi, hogy a Vásárló a Vendéglátóhelyen a Gasty Platformon a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk, illetve a Vendéglátó Partner által nyújtott éttermi és egyéb vendéglátási szolgáltatások ellenértékét a Szolgáltatóval szerződött Barion által üzemeltetett Barion Rendszeren keresztül kifizesse a Vendéglátó Partnernek.

    5. Szolgáltató a Vendéglátó Partnernek nyújtott szolgáltatásait az interneten keresztül, online, webalapú digitális szolgáltatásként távolról nyújtja, amelyet a Vendéglátó Partner a saját számítógépe vagy táblagépe webböngészőjével érhet el és vehet igénybe.

    6. Szolgáltató a Vásárlónak nyújtott szolgáltatásait szintén az interneten keresztül, online, digitális szolgáltatásként távolról nyújtja, amelyet a Vásárló a saját Mobil Eszköze webböngészőjével vagy a Applikációval érhet el és vehet igénybe.

    7. Szolgáltató a Honlapon meghatározza és nyilvánosan feltünteti a Gasty Platform használatához szükséges, a Gasty Platformmal kompatibilis desktop és mobil

      webböngészőket, valamint, amennyiben a Szolgáltató a Gasty Szolgáltatás igénybevételét Applikáció útján is lehetővé teszi, akkor a Applikáció rendszerkövetelményeit.

    8. Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározott szolgáltatások körét a jövőben bármikor módosíthatja, bővítheti, kiegészítheti.


  4. A GASTY SZOLGÁLTATÁS ELÉRHETŐSÉGE

    5.1 Szolgáltató a Gasty Platformon a szolgáltatásait online nyújtja, de a Gasty Platform internetes eléréséhez és az azon nyújtott szolgáltatások igénybevételéhez szükséges számítástechnikai eszközöket, hálózatot és az internetes elérést a szolgáltatást igénybe vevő Vendéglátó Partnernek és Vásárlónak kell biztosítani a saját költségén.

      1. Szolgáltató minden ésszerű és gazdaságos intézkedéssel törekszik a Gasty Platform és az azon nyújtott szolgáltatások elérésének és igénybevételének biztosítására, de nem vállalja ezek állandó, folyamatos és megszakítás nélküli elérését és biztosítását a Vendéglátó Partnerek és a Vásárlók számára. A Gasty Platform szolgáltatásainak elérését és igénybevételének lehetőségét bármikor megszakíthatják és akadályozhatják a Gasty Platform karbantartásával, fejlesztésével összefüggő körülmények, valamint a Gasty Platformot elérhetővé tevő internetes hálózat működésével és karbantartásával összefüggő, Szolgáltatón kívülálló körülmények.

      2. Szolgáltató saját belátása szerint a Gasty Platform bizonyos szolgáltatásait csak a Honlapon vagy a Applikáció útján nyújtja. Szolgáltató saját belátása szerint továbbá bizonyos szolgáltatásokat részben eltérő vagy hiányzó funkciókkal nyújthat a Honlapján vagy a Applikáció útján.

      3. Szolgáltató nem köteles valamennyi szolgáltatását nyújtani a Vendéglátó Partnereknek és a Vásárlóknak. Szolgáltató az ÁSZF módosítására vonatkozó szabályok szerint bármikor szabadon dönthet úgy, hogy egyes szolgáltatások nyújtását megszünteti vagy ideiglenesen felfüggeszti.

      4. Szolgáltató nem vállal kötelezettséget arra, hogy a Gasty Szolgáltatás mindig elérhető lesz és elérhető marad. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy megszüntesse a Gasty Platform, illetve a Gasty Szolgáltatás elérhetőségét azzal, hogy a már létrejött Szerződések megszüntetésére a jelen ÁSZF-ben kikötött rendelkezéseket ebben az esetben is alkalmazni kell.


  5. SZERZŐDÉSKÖTÉS

    A/ Szerződés létrejötte a Vendéglátó Partnerrel

    1. A Szolgáltató és a Vendéglátó Partner közötti Szerződés a Vendéglátó Partner Gasty Platformon történő regisztrációjával jön létre. A regisztráció oly módon történik, hogy a Vendéglátó Partner a Gasty Platformon a regisztrációra szolgáló online adatlapon a Szolgáltató által kért adatokat kitölti, és az erre rendszeresített gombra kattintással elküldi a regisztrációs igényét a Szolgáltatónak. Szolgáltató a Vendéglátó Partner egyes azonosító adatai valóságának igazolására bizonyos dokumentumok, okiratok, hatósági igazolások másolatának feltöltését követelheti meg a Vendéglátó Partnertől.

    2. A regisztrációs kérelem elküldése során a Vendéglátó Partner kijelenti, hogy a jelen ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot elolvasta, tudomásul veszi és magára nézve kötelező erejűnek ismeri el.

    3. Ezt követően a Szolgáltató egy automatikus emailt küld a Vendéglátó Partnernek az általa megadott email címre, amelyben egy linket helyez el, amelyre kattintva a Vendéglátó Partner aktiválhatja a regisztrációját, illetve Felhasználói Fiókját. A regisztráció akkor tekinthető megtörténtnek, és így a Szerződés akkor és azáltal jön létre a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner között, ha a Vendéglátó Partner aktiválja a regisztrációját.

    4. Szolgáltató nem köteles a Vendéglátó Partner regisztrációs kérelmét elfogadni és a regisztrációt visszaigazolni, továbbá Szolgáltató tetszőlegesen határozza meg azt is, hogy a beküldött regisztrációs kérelem alapján a regisztráció aktiválására meddig biztosít lehetőséget.

    5. A Szolgáltató és a Vendéglátó Partner között a visszaigazolt és aktivált regisztrációval írásbeli szerződés jön létre, amelyet a Szolgáltató iktat és elektronikusan nyilvántart.

    6. Vendéglátó Partner felel azért, hogy a regisztráció során megadott adatok és tett nyilatkozatok pontosak és valósak. Amennyiben a regisztráció során megadott bármilyen adatban, (kivéve az adószámot) változás következik be, úgy Vendéglátó Partner köteles ezt a Szolgáltatónak a Gasty Platformon biztosított Felhasználói Fiókban való adatmódosítással jelezni. Az adószám változását a Vendéglátó Partner a Szolgáltató központi email címén köteles jelezni. Szolgáltató nem felel az adatváltozás bejelentésének elmaradásából eredő károkért.

    7. A regisztráció során megadott személyes adatok kezelésére a Gasty Platformon közzétett és a Vendéglátó Partner által a regisztráció során elfogadott Adatkezelési Szabályzat rendelkezései irányadók.


      B/ Szerződés létrejötte a Vásárlóval

    8. A Szolgáltató és a Vásárló közötti Szerződés azzal és azáltal jön létre, hogy a Vendéglátóhelyen tartózkodó Vásárló a Mobil Eszköze webböngészőjével vagy a Applikációval felkeresi a Gasty Platformon a Vendéglátóhely Vásárlói Felületét, amelybe – amennyiben a Vendéglátó Partner ezt kéri – a neve megadásával és a jelen ÁSZF elfogadásával belép, és ott igénybe veszi a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat.

    9. A Vendéglátóhely Vásárlói Felületére történő belépéssel a Vásárló kijelenti, hogy a jelen ÁSZF-et és az Adatvédelmi Szabályzatot elolvasta, tudomásul veszi és magára nézve kötelező erejűnek ismeri el.

    10. A Szolgáltató és a Vásárló közötti Szerződés nem írásban létrejött szerződés, és azt a Szolgáltató nem iktatja, illetve nem tartja nyilván.

    11. Vásárló kijelenti és szavatol azért, hogy:

      • a) cselekvőképes nagykorú vagy tizennegyedik életévét betöltött kiskorú, aki nem cselekvőképtelen;

      • b) a saját nevében vagy az általa képviselt szervezet nevében jár el a Gasty Szolgáltatás igénybevétele, a Gasty Platformon a Vendéglátó Partner felé leadott rendelés leadása, illetve a Vendéglátó Partnerrel a Gasty Platform használatával kötött szerződés megkötése és teljesítése során;

      • c) ha az általa képviselt szervezet nevében jár el, akkor jogosult a szervezet képviseletére a Szolgáltatóval és a Vendéglátó Partnerrel kötött szerződés megkötése és teljesítése során.

  6. A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZŰNÉSE

    A/ A Szolgáltató és a Vendéglátó Partner közötti szerződés

    1. A Szolgáltató és a Vendéglátó Partner közötti Szerződés határozatlan időre vagy határozott, egy évi időtartamra jön létre. A Vendéglátó Partner a Gasty Platformon történő regisztrációja során meghatározhatja, hogy a Szolgáltató által ajánlott melyik díjcsomagot választja, és a választott díjcsomagnak megfelelően a Szerződést határozott vagy határozatlan időre kívánja létrehozni.

    2. Amennyiben Vendéglátó Partner olyan díjcsomagot választ a regisztráció során, amelyben:

      • a) a Gasty Szolgáltatás Fix Díját havonta köteles fizetni, akkor a Szerződés határozatlan időre jön létre;

      • b) a Gasty Szolgáltatás Fix Díját évente köteles fizetni, akkor a Szerződés egy évi határozott időtartamra jön létre.

    3. Amennyiben a Vendéglátó Partner az egy évi határozott időre létrejött Szerződés lejárta előtt nem közli írásban – email útján vagy amennyiben ezt a Szolgáltató lehetővé teszi, a Gasty Platformon a Felhasználói Fiókban – a Szolgáltatóval, hogy a Szerződést nem kívánja meghosszabbítani, akkor a Szerződés a lejártával automatikusan újabb egy évre meghosszabbodik. A Szerződés korlátlan alkalommal meghosszabbodhat további egy-egy évre. Amennyiben a Szerződés időtartama a jelen pont szerint egy évvel meghosszabbodik, a Szerződésre ugyanazok a feltételek irányadók, amelyek a Szerződés időtartamának vagy meghosszabbodott időtartamának lejártakor hatályban voltak. Amennyiben a jelen ÁSZF rendelkezései szerint a Szerződés időtartama alatt az ÁSZF egy vagy több módosítása nem lépett hatályba, az a módosítás a Szerződés időtartamának meghosszabbodásakor lép hatályba az ÁSZF módosítására a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezések szerint.

    4. A határozatlan időre létrejött Szerződés mindaddig hatályban marad, amíg azt a Szolgáltató vagy a Vendéglátó Partner egyoldalú rendes vagy rendkívüli felmondással meg nem szünteti. Amennyiben a jelen ÁSZF másként nem rendelkezik, a felmondást írásban, email útján kell a másik féllel közölni. Amennyiben Szolgáltató a Gasty Platformon ezt lehetővé teszi a Vendéglátó Partner számára, Vendéglátó Partner a felmondását oly módon is gyakorolhatja, hogy véglegesen törli a Felhasználói Fiókját, amellyel együtt a Szerződés is megszűnik.

    5. Vendéglátó Partner a határozatlan idejű Szerződést bármikor azonnali hatállyal felmondhatja, azonban a Gasty Szolgáltatásnak a Szerződés megszűnéséig már esedékessé vált, még ki nem fizetett díját meg kell fizetni, valamint a már kifizetett díj nem jár vissza.

    6. Szolgáltató a határozatlan idejű szerződést 15 napos felmondási idővel szüntetheti meg rendes felmondással. Ebben az esetben a felmondási idő alatt a Vendéglátó Partnerrel szemben nem válik esedékessé a Gasty Szolgáltatás olyan havidíja, amely felmondás hiányában a felmondási időre eső időpontban vált volna esedékessé.

    7. A határozott időre létrejött Szerződést a meghatározott időtartama alatt:

      • a) a Szolgáltató rendes felmondással nem, csak a Vendéglátó Partner jelen

        ÁSZF-ben meghatározott súlyos szerződésszegése esetén, rendkívüli felmondással szüntetheti meg;

      • b) a Vendéglátó Partner a Gasty Szolgáltatás esedékessé vált éves díjának kifizetését követően rendes felmondással azonnali hatállyal bármikor megszüntetheti.

    8. A Vendéglátó Partner alábbi súlyos szerződésszegései esetén van helye a Szolgáltató azonnali hatályú rendkívüli felmondásának:

      • a) Vendéglátó Partner az esedékessé vált Fix Díj kifizetésével 15 napot meghaladó késedelembe esett [ÁSZF12.10 b)];

      • b) Vendéglátó Partner a Gasty Platformra jogsértő tartalmat töltött fel, és azt a Szolgáltató vagy a jogsértést állító harmadik személy felhívására nem távolította el a Felhasználói Fiókjában;

      • c) Vendéglátó Partnerrel szemben a Vásárlóktól rendszeresen panasz érkezik a Szolgáltatóhoz a Vendéglátó Partner által nyújtott vendéglátási, éttermi szolgáltatások minőségével, illetve azok teljesítésével kapcsolatban;

      • d) Vendéglátó Partnerrel szemben a Vendéglátóhelyen nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatban hatóság valamely jogszabályi kötelezettség megszegését állapítja meg, és a Vendéglátó Partner a kötelezettségszegést tovább folytatja vagy nem orvosolja;

        e) Vendéglátó Partner elmulasztja megtenni azokat az informatikai, személyi jellegű és egyéb intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a Vásárlók GastyPlatformon leadott megrendeléseit a Vendéglátóhelyen fogadni tudja;

      • f) Vendéglátó Partner egyéb olyan magatartást tanúsít, amely arra irányul, arra alkalmas, vagy annak veszélyével jár, hogy a Szolgáltató vagy a Gasty Platform, illetve Gasty Szolgáltatás jó hírnevének vagy a Szolgáltató jogszerű gazdasági érdekeinek sérelmet okozzon vagy azt veszélyeztesse.

    9. A határozott idejű Szerződés Szolgáltató rendkívüli felmondásával vagy Vendéglátó Partner rendes felmondásával történő megszüntetése esetén a Gasty Szolgáltatás már esedékessé vált és kifizetett díja részben sem jár vissza a Vendéglátó Partnernek.

    10. A Szerződés megszűnésével megszűnnek a Szolgáltató kötelezettségei a Gasty Szolgáltatás nyújtására, valamint a Vendéglátó Partner jogosultságai a Gasty Szolgáltatás igénybevételére és a Gasty Platform használatára.


      B/ A Szolgáltató és a Vásárló közötti szerződés

    11. A Szolgáltató és a Vásárló között létrejött Szerződés arra az időre jön létre, és addig az ideig marad hatályban, amíg a Vásárló a Mobil Eszközével a Vendéglátóhelyen a Gasty Platform szolgáltatásait használja.

    12. Vásárló bármikor megszakíthatja a Gasty Platform Vendéglátóhelyen történő használatát, amellyel egyben a Szerződés is megszűnik.

    13. Ha Vásárló a Gasty Platform használatát a Vendéglátóhelyen azt megelőzően szakítja meg, hogy a rendelését leadta volna a Vendéglátó Partner felé, úgy a Vásárló és a Vendéglátó Partner között a Gasty Platform használatával nem jön létre szerződés.

    14. Ha a Vásárló a Gasty Platform használatát azt követően szakítja meg, hogy a Vásárló a Vendéglátóhelyen leadta a rendelését a Vendéglátó Partner felé, úgy a Gasty Platform használatának Vásárló által történő megszakítása nem érinti a Vásárló és a Vendéglátó Partner közötti szerződés létrejöttét és teljesítését. Ennek megfelelően a Vásárló által a

      Vendéglátó Partner felé a Gasty Platform használatával leadott rendeléshez mint polgári jogi ajánlathoz a Vásárló a Vendéglátó Partnerrel szemben a polgári jog általános szabályai szerint továbbra is kötött marad; a rendelés Vendéglátó Partner általi elfogadásával érvényesen létrejöhet a szerződés a Vásárló és a Vendéglátó Partner között, amelynek teljesítéséért a Vásárló és a Vendéglátó Partner kölcsönösen felelnek egymással szemben. A Gasty Platform használatának Vásárló általi megszakítása nem érinti a Vásárló és a Vendéglátó Partner között létrejött szerződés hatályát.

    15. A fenti 7.14 pontban foglalt rendelkezések akkor is irányadók, ha a Vásárló a Gasty Platform használatát azt követően szakítja meg, hogy a Vásárló a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platformon elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül bankkártyás fizetéssel kifizette.


  7. A VENDÉGLÁTÓ PARTNER FELHASZNÁLÓI FIÓKJA

    1. A Vendéglátó Partner visszaigazolt regisztrációjával a Szolgáltató a Gasty Platformon létrehozza a Vendéglátó Partner Felhasználói Fiókját. A Vendéglátó Partner a Gasty Szolgáltatást a Felhasználói Fiókján keresztül veheti igénybe, amelyet webböngészőjével érhet el, és amelybe a regisztráció során rögzített belépési adatok (email cím, mint felhasználónév és jelszó) megadásával léphet be.

    2. Vendéglátó Partner a Gasty Platformba való belépésre és a Gasty Platform szolgáltatásaira jogosító felhasználónevét és jelszavát köteles titokban tartani, azokat másokkal nem oszthatja meg, és minden ésszerűen elvárható intézkedést köteles megtenni annak érdekében, hogy a felhasználónevét és jelszavát mások ne ismerjék meg.

    3. A Felhasználói Fiókba történő belépéshez megadott adatokat, valamint a Vendéglátó Partnerre vonatkozó azonosító és kapcsolattartást szolgáló adatokat a Vendéglátó Partner szintén a Felhasználói Fiókjában bármikor módosíthatja. Szolgáltató a Vendéglátó Partner egyes azonosító adatai módosításához az adatok valóságát igazoló dokumentumok, okiratok vagy hatósági igazolások feltöltését követelheti meg a Vendéglátó Partnertől.

    4. Vendéglátó Partner a Felhasználói Fiókjában feltöltheti és összeállíthatja az általa üzemeltetett egy vagy több Vendéglátóhely Kínálatát: ennek során megadhatja a Kínálat részét képező ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások meghatározását, leírását, fogyasztói árát, továbbá feltöltheti a Kínálatra vonatkozóan, illetve a Kínálatot bemutató, valamint a Vendéglátó Partner vagy a Vendéglátóhely arculatának részét képező fotókat, illusztrációkat és egyéb grafikai anyagokat (összefoglalóan: Kínálati Tartalom). A Kínálati Tartalmat a Vendéglátó Partner bármikor módosíthatja a Felhasználói Fiókjában.

    5. Szolgáltató a Kínálati Tartalmat a Vendéglátó Partner által a Felhasználói Fiókjában elvégzett beállításoknak megfelelően jeleníti meg a Gasty Platformon a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén.

    6. Szolgáltató nem köteles ellenőrizni a Vendéglátó Partner által a Gasty Platformra feltöltött Kínálati Tartalmat, és – hatóság vagy harmadik fél jogsértő tartalomra vonatkozó értesítése hiányában – nem is ellenőrzi azt.

    7. Vendéglátó Partner a Felhasználói Fiókba történő belépését követően a Gasty Platformon tekintheti meg, követheti nyomon, fogadhatja el, igazolhatja vissza, vagy – akár

      egészben vagy részben – utasíthatja el a Vendéglátó Partner által üzemeltetett Vendéglátóhelyen a Vásárlók által a Gasty Platform igénybevételével leadott rendeléseket.

    8. A Szolgáltató a Felhasználói Fiókban visszakövethető módon összesíti a Vásárlók által a Vendéglátóhelyen a Gasty Platform használatával leadott, elfogadott, teljesített vagy elutasított, illetve meghiúsult rendeléseket.


  8. A KÍNÁLAT VÁSÁRLÓK RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ MEGJELENÍTÉSE, A RENDELÉS LEADÁSA ÉS TELJESÍTÉSE

    1. Szolgáltató a Vendéglátó Partner regisztrációját követően, ha ezt az opciót a Vendéglátó Partner emailben kéri, a Vendéglátóhely Vendéglátó Partner által feltöltött és összeállított Kínálatára mutató, a Kínálat online elérését és megjelenítését lehetővé tevő QR Kódot, vagy NFC Tag-et előállítja és Vendéglátó Partner rendelkezésére bocsátja. A QR Kód, vagy az NFC Tag Mobil Eszközzel történő beolvasásával a Vásárlót a Mobil Eszköze böngészőjében vagy a Applikációban a Gasty Platformon a Vendéglátóhely Vásárlói Felületére irányítja, ahol a Vásárló – a jelen ÁSZF elfogadását követően – megtekintheti és böngészheti a Vendéglátóhely Vendéglátó Partner által feltöltött és összeállított Kínálatát.

    2. A Kínálatot és az azzal kapcsolatban a Gasty Platformon a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén a Vásárló részére megjelenített adatokat és egyéb szöveges vagy képi tartalmakat Szolgáltató a Vendéglátó Partner megbízásából és a Vendéglátó Partner nevében jeleníti meg. A jelen pontban említett tartalmakat kizárólag az adott Vendéglátóhelyet üzemeltető Vendéglátó Partner által közzétett, illetve a Vásárlóval a Vendéglátó Partner által közölt kereskedelmi kommunikációnak kell tekinteni.

    3. A fentieknek megfelelően a Gasty Platformon a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén a Vásárlók számára megjelenített tartalom tekintetében a Vendéglátó Partnert a tartalom szolgáltatójának, míg a Szolgáltatót az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 2.§ le) pontja szerinti alkalmazásszolgáltató közvetítő szolgáltatónak kell tekinteni.

    4. Vásárló a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén a Kínálat böngészése során kiválaszthatja, hogy a Vendéglátóhely Kínálatából mely ételeket, italokat, egyéb árukat és szolgáltatásokat, továbbá milyen mennyiségben kívánja megvásárolni, illetve igénybe venni, majd a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén az erre szolgáló gombra koppintással leadhatja a megrendelését a Vendéglátó Partner felé.

    5. Amennyiben a Vendéglátóhely ezt lehetővé teszi, a Vásárló meghatározhatja, hogy a rendelésében megjelölt ételeket és italokat a Vendéglátóhelyen kívánja elfogyasztani, vagy azokat, illetve az azokkal együtt esetlegesen megvásárolt egyéb árukat csomagolva, elvitelre kéri.

    6. A Vásárló megrendelését a Gasty Platformon a Vendéglátó Partner egészben elfogadja vagy visszautasítja, amelyről a Gasty Platform a Vásárlót a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén értesíti. A Vásárló a Vendéglátóhely Vásárlói Felületén a Vendéglátó Partner által lehetővé tett módon és mértékben nyomon követheti a rendelése teljesítésének állapotát.

    7. A Vendéglátó Partner áruinak és éttermi, vendéglátási szolgáltatásának értékesítésére irányuló szerződés kizárólag a Vásárló és a Vendéglátó Partner között jön létre, amelynek létrejöttében és teljesítésében a Szolgáltató csupán oly módon működik közre, hogy a Szolgáltató a Gasty Platformon nyújtott szolgáltatásaival közvetíti és lehetővé teszi a Vásárló és a Vendéglátó Partner közötti szerződés létrejöttét. Ennek megfelelően a Vásárló a rendelése Gasty Platformon történő leadásával a szerződés létrehozására irányuló, polgári jogi értelemben vett ajánlatot kizárólag a Vendéglátóhelyet üzemeltető Vendéglátó Partnerhez címzetten tesz, míg a Vásárló rendelését és ajánlatát a Gasty Platform használatával szintén kizárólag a Vendéglátóhelyet üzemeltető Vendéglátó Partner jogosult egészben vagy részben elfogadni vagy módosítani. A Vásárló és a Vendéglátó Partner közötti szerződés létrehozásával kapcsolatban a Szolgáltató szerepe kizárólag abban áll, hogy a Gasty Platformon a Vendéglátó Partner és a Vásárló részére nyújtott szolgáltatásával közvetíti a szerződés létrehozására és elfogadására irányuló jognyilatkozatokat a Vásárló és a Vendéglátó Partner között.

    8. A Vásárló által a Gasty Platformon leadott rendelést, illetve az annak a Vendéglátó Partner által a Gasty Platformon történő elfogadásával a Vásárló és a Vendéglátó Partner között létrejött szerződést a Vásárlóval szemben kizárólag a Vendéglátó Partner köteles teljesíteni. Szolgáltató a Vásárló rendelésének teljesítéséért nem felel.


  9. A VÁSÁRLÓI MEGRENDELÉSEK KIFIZETÉSE

    1. Vendéglátó Partner a Gasty Platformon a Felhasználói Fiókjában jogosult meghatározni, hogy a Vásárlók a Vendéglátó Partnertől a Gasty Platformon megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét milyen módon fizethetik ki a Vendéglátó Partnernek. Vendéglátó Partner a következő fizetési módokat választhatja:

      • a) a Gasty Platform használatával, a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül, online bankkártyás fizetéssel;

      • b) a Gasty Platformon kívül, közvetlenül a Vendéglátó Partnernek történő fizetés.

    2. Szintén Vendéglátó Partner jogosult meghatározni, hogy amennyiben a Vásárlók a Vendéglátó Partnertől a Gasty Platformon megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platform használatával, a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül, online bankkártyás fizetéssel jogosultak kifizetni a Vendéglátó Partnernek, úgy erre a Vásárlók a rendelésük Vendéglátó Partner felé történő leadásakor előre vagy utólag, a Vendéglátó Partner teljesítését követően kötelesek.

      1. Amennyiben Vendéglátó Partner az előre fizetés opciót állította be, úgy a Vásárlók által leadott és a Barion rendszerén keresztül kifizetett rendelések összegét Gasty Platform a fizetés pillanatában első lépésben csak befoglalja a Vásárló számláján.

        1. Amennyiben Vendéglátó Partner a Vásárló megrendelését teljes egészében elfogadja (lásd 9.6.), Gasty Platform validálja és azonnal kezdeményezi a befoglalt összeg tényleges levonását Vásárló számlájáról.

        2. Amennyiben Vendéglátó Partner a Vásárló megrendelését teljes egészében elutasítja (lásd 9.6.), Gasty Platform validálja és azonnal kezdeményezi a befoglalt összeg feloldását Vásárló számláján.

        3. Amennyiben Vendéglátó Partner a Vásárló megrendelését 1 napon belül nem fogadja el teljes egészében (lásd 9.6.), Gasty Platform az 1 nap letelte után automatikusan kezdeményezi a befoglalt összeg feloldását Vásárló számláján.

    3. Ahhoz, hogy Vendéglátó Partner igénybe tudja venni a Gasty Platformnak azt a szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy a Vásárlók a Vendéglátóhelyen megrendelt ételek, italok, egyéb áruk, illetve igénybe venni kívánt szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül fizessék ki, a Vendéglátó Partnernek Szerződést kell kötnie a Barionnal a Barion Rendszerének, illetve a Barion Rendszerén a Barion által nyújtott, elektronikus pénzzel kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások igénybevétele céljából.

    4. Vendéglátó Partner tudomásul veszi, hogy a Barion és közte létrejövő szerződés, illetve a Barion Rendszere használatának feltételeit kizárólag a Barion határozza meg, amelyeket szintén Barion jogosult az általa meghatározott feltételek szerint módosítani.

    5. Vendéglátó Partner tudomásul veszi, hogy a Barion és közte létrejövő szerződés kizárólag kettejük viszonyában érvényes és hatályos, ebből következően a Barion Rendszerében a Barion által nyújtott szolgáltatásokért kizárólag a Barion felel a Vendéglátó Partnerrel szemben.

    6. Feltéve, hogy Vendéglátó Partner a Barionnal szerződést kötött a Barion Rendszerének használatára, és Vendéglátó Partner lehetővé kívánja tenni, hogy a Vásárlók az általuk megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül bankkártyás fizetéssel fizessék ki, Szolgáltató a Gasty Platformon kizárólag azt biztosítja, hogy a Vásárló a Vendéglátó Partner felé a rendelése leadásakor kiválaszthatja a Barion Rendszerén keresztül történő fizetés lehetőségét, és amennyiben a Vásárló ezt kiválasztotta, a Vásárlót a Mobil Eszköze böngészőjében vagy a Gasty Applikációban informatikai úton a Barion Rendszerére irányítja, ahol a Vásárló a Barion Rendszerének használatával a Vendéglátó Partner felé teljesítheti a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékének kifizetését.

    7. Vendéglátó Partner és Vásárló tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató csupán a Barion Rendszerének a Gasty Platformmal való informatikai kapcsolódását, illetve a Gasty Platformot használó Vásárlóknak a Barion Rendszerére történő informatikai átirányítását biztosítja, de azt már nem, hogy a Barion Rendszere valóban működik és a Vásárlók rendelkezésére áll. A Barion Rendszerének üzemeltetéséért és a Gasty Platformmal való informatikai kapcsolódás lehetővé tételén túl a Barion Rendszer tényleges elérhetőségéért kizárólag Barion felel.

    8. Amennyiben Vásárló a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platformon elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül kívánja bankkártyás fizetéssel kifizetni, Vásárló a Barion Rendszerére történő átirányítását követően, a Barion által meghatározott módon és feltételekkel jogosult igénybe venni a Barion Rendszerében nyújtott elektronikus fizetési szolgáltatást.

    9. Vásárló tudomásul veszi, hogy a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékének a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül történő online bankkártyás kifizetéséhez a Barionnal köteles szerződést kötni, a Barion által meghatározott feltételekkel. Vásárló tudomásul veszi, hogy a Barion és közte létrejövő szerződés kizárólag kettejük viszonyában érvényes és hatályos, ebből következően a Barion Rendszerében a Barion által nyújtott szolgáltatásokért kizárólag a Barion felel a Vásárlóval szemben.

    10. Vásárló tudomásul veszi, hogy a Gasty Platformon elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül történő online bankkártyás fizetés esetén Vásárló a fizetést a Vendéglátó Partnernek a Vendéglátó Partnerrel kötött szerződése alapján teljesíti. Ennek megfelelően, amennyiben a Vásárló a Vendéglátó Partnerrel kötött szerződéséből, annak meghiúsulásából, megszűnéséből vagy felbontásából eredően a Vendéglátó Partnernek fizetett ellenérték bármilyen mértékben történő visszafizetését követelheti, a Vásárló ezen követelését kizárólag a Vendéglátó Partnerrel szemben érvényesítheti, és e követelés kielégítéséért kizárólag a Vendéglátó Partner felel akkor is, ha a Vásárló a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások ellenértékét a Gasty Platform által elérhetővé tett Barion Rendszerén keresztül fizette meg.


  10. A VÁSÁRLÓI KIFIZETÉSEKRŐL ADOTT BIZONYLAT, SZÁMLA

    1. Szolgáltató a Gasty Platformon lehetővé teszi, hogy a Vásárló a megrendelése Vendéglátó Partner felé történő leadásakor jelezze az ÁFA-t is tartalmazó számla Vendéglátó Partner által történő kiállítása iránti igényét.

    2. Ha a Vásárló a Gasty Platformon a megrendelése Vendéglátó Partner felé történő leadásakor jelzi az ÁFA-t is tartalmazó számla kiállítása iránti igényét, Szolgáltató a Gasty Platformon a Vásárló megrendelésének a Vendéglátó Partner felé történő továbbításakor egyidejűleg továbbítja a Vásárló előbb említett igényét.

    3. Szolgáltató lehetőséget biztosít, hogy a Vásárló a kiállítani kívánt számla adatait a megrendelése leadásakor a Gasty Platformon megadja. A számla kiállításához használni kívánt vevői, vásárlói adatokat Szolgáltató közvetlenül a Vendéglátó Partnernek továbbítja, amit a Gasty Platform Vendéglátó Partner részére elérhető felületén nézheti meg.

    4. A Vendéglátó Partner a Vásárló által tőle megvásárolt ételek, italok, egyéb áruk, illetve igénybe vett szolgáltatások ellenértékétől a számlát, illetve a számviteli bizonylatot köteles az irányadó számviteli és adójogi jogszabályok alapján kiállítani és legkésőbb a Vásárló által leadott megrendelése kifizetésekor átadni a Vásárlónak.

    5. Kizárólag Vendéglátó Partner felel a Vásárlóval szemben a számla vagy számviteli bizonylat kiállításáért és Vásárlónak történő átadásáért.

    6. Vásárló a számviteli bizonylat vagy számla kiállításával vagy kiállításának elmulasztásával kapcsolatban kizárólag a Vendéglátó Partnerrel szemben élhet kifogással.


  11. A GASTY SZOLGÁLTATÁS DÍJA

    1. Vendéglátó Partner a választott díjcsomagnak megfelelően a Gasty Szolgáltatásért évente vagy havonta előre esedékes, meghatározott összegű díjat („Fix Díj”) köteles fizetni. Az egyes díjcsomagokban irányadó díjakat a Szolgáltató a Honlapján közzéteszi.

    2. Szolgáltató bármikor jogosult a Fix Díjjal kapcsolatban kedvezményeket bevezetni, amelyek feltételeit a Honlapján közzéteszi. Amennyiben a Szolgáltató a Honlapján a Fix Díjjal kapcsolatban valamilyen kedvezmény, díjcsökkentés lehetőségét teszi közzé, és a Vendéglátó Partner megfelel a Honlapon közzétett feltételeknek, a kedvezmény iránti igényét pedig írásban – emailen – jelzi a Szolgáltatónak, Vendéglátó Partner a kedvezményes összegű Díjat köteles fizetni a Szolgáltatónak, a jelen ÁSZF Fix Díjra

      vonatkozó rendelkezéseit pedig a kedvezmény figyelembe vételével kell alkalmazni. Ebben az esetben a Szolgáltató és a Vendéglátó közötti Szerződésnek a Szolgáltató által a Fix Díjjal kapcsolatban közzétett kedvezményre vonatkozó feltételek is részét képezik.

    3. Vendéglátó Partner a Szerződés módosításával bármikor áttérhet másik díjcsomagra. Amennyiben Szolgáltató ezt a Gasty Platformon lehetővé teszi, ezt az áttérést a Vendéglátó Partner a Felhasználói Fiókjának használatával is megteheti, és ez a Szerződés módosításának minősül.

    4. A Vendéglátó Partner által a Szolgáltatónak fizetendő Fix Díj magában foglalja a Gasty Szoftverrel kapcsolatban a Vendéglátó Partnernek adott felhasználási engedély ellenértékét is.

    5. Vendéglátó Partner az esedékessé vált Fix Díjat választása szerint az alábbi fizetési módok valamelyikével egyenlítheti ki:

      • a) a Gasty Platformon online bankkártyás fizetéssel, amely a Barion Rendszerén keresztül valósul meg;

      • b) a Szolgáltató által generált és emailben elküldött díjbekérő kiegyenlítésével

    6. Amennyiben a Vendéglátó Partner a Fix Díjat a Barion Rendszerén keresztül online bankkártyás fizetéssel fizeti ki, a jelen ÁSZF-nek a Barionnal, illetve Barion Rendszerével kapcsolatban a „VÁSÁRLÓI MEGRENDELÉSEK KIFIZETÉSE” című részében foglalt rendelkezéseket a Fix Díj Vendéglátó Partner által történő kifizetésére is megfelelően alkalmazni kell.

    7. Az éves Fix Díj a Szerződés megkötésekor, illetve – ha a Szerződés időtartama a jelen ÁSZF szerint meghosszabbodik – a Szerződés időtartamának meghosszabbodásakor esedékes.

    8. Az első havi Fix Díj a Szerződés megkötésekor esedékes, míg a további havi Fix Díjak minden hónap azon naptári napján esedékesek, amellyel a száma alapján megegyező naptári napon a Szerződés létrejött.

    9. Szolgáltató az esedékessé vált Fix Díj kifizetését követően köteles a kifizetett Fix Díjról a számlát kiállítani és Vendéglátó Partnernek emailen elküldeni vagy a Vendéglátó Partner számára a Gasty Platformon a Felhasználói Fiókjában letölthetővé tenni.

    10. Szolgáltató jogosult arra, hogy ha egy vagy több esedékessé vált Fix Díj kifizetésével a Vendéglátó Partner késedelembe esett, akkor az esedékessé vált összes Fix Díj kifizetéséig Szolgáltató – az első esedékes Fix Díjat kivéve a Vendéglátó Partner egyidejű tájékoztatásával – korlátozza a Vendéglátó Partner által választott díjcsomagba tartozó Gasty Szolgáltatás igénybevételét – vagy csak a szolgáltatások egy részét tegye elérhetővé.

    11. Ha Vendéglátó Partner az esedékessé vált Fix Díj kifizetésével 15 (tizenöt) napot meghaladó késedelembe esett, Szolgáltató jogosult a választása szerint:

      • a) a Vendéglátó Partner egyidejű tájékoztatása mellett a Vendéglátó Partner Felhasználói Fiókját és a Gasty Szolgáltatás nyújtását felfüggeszteni mindaddig, amíg Vendéglátó Partner az esedékessé vált összes Fix Díjat ki nem egyenlíti;

      • b) a Szerződést a Vendéglátó Partnernek emailben küldött rendkívüli felmondással egyoldalúan azonnali hatállyal megszüntetni.

    12. Ha Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján a Vendéglátó Partner fizetési késedelme miatt a Gasty Szolgáltatás Vendéglátó Partner által történő igénybevételét korlátozza, vagy a Vendéglátó Partner Felhasználói Fiókját felfüggeszti, ez nem érinti a Szerződés hatályát és azt, hogy a Gasty Szolgáltatás korlátozása, illetve a Felhasználói Fiók felfüggesztése alatt a Szerződés szerinti további Fix Díjak esedékessé válnak.

    13. Amennyiben Vendéglátó Partner igénybe veszi a Gasty Platform azon szolgáltatását, amely a Vendéglátó Partnertől megrendelt ételek, italok, egyéb áruk és szolgáltatások

      ellenértékének online bankkártyás kifizetése céljából elérhetővé teszi a Barion Rendszerének használatát, és a Vásárló a Vendéglátó Partnernek az említett ellenértéket ilyen módon, azaz a Gasty Platformon elérhetővé tett Barion Rendszeren keresztül fizeti a Vendéglátó Partnernek, úgy a Szolgáltatót a Fix Díjon felül a Gasty Szolgáltatás ellenértékeként a Vásárló által a Vendéglátó Partnernek a Barion Rendszerén keresztül kifizetett összegből a Vendéglátó Partner és Szolgáltató között létrejött Szerződésben meghatározott jutalék illeti meg („Szolgáltatói Jutalék”).

    14. A Szolgáltatói Jutalékot Vendéglátó Partner köteles megfizetni a Szolgáltatónak.

    15. A Szolgáltatói Jutalék megfizetése a Barion Rendszerén keresztül oly módon történik, hogy a Vásárló által történt bankkártyás fizetéssel egyidejűleg Barion a Vendéglátó Partner Barion Rendszerében nyilvántartott elektronikus pénz egyenlegét a Szolgáltató mint kedvezményezett javára megterheli a Szolgáltatói Jutaléknak megfelelő összeggel, és ezzel egyidejűleg a Szolgáltatói Jutaléknak megfelelő összeget a Szolgáltató Barion számláján pedig jóváírja.

    16. Vásárló ingyen jogosult igénybe venni a Gasty Szolgáltatást.


  12. SZELLEMI TULAJDON

    A/ A Szolgáltató szellemi tulajdona

    1. Amennyiben a jelen ÁSZF másként nem rendelkezik, Szolgáltató kizárólagos szellemi tulajdonát képezi (a továbbiakban: „Szolgáltató Szellemi Tulajdona”):

      • a) Honlapon, illetve a Gasty Platformon futó, a Gasty Szolgáltatás nyújtásához használt Szoftver, a Gasty Applikáció, a Honlap, a Gasty Platform és a Applikáció felépítése, szerkezete, arculata, továbbá a Honlapon, a Gasty Platformon és a Applikációban található minden további olyan digitális tartalom, így különösen grafikai, irodalmi alkotások, amelyeket nem a Vendéglátó Partnerek töltöttek fel a Gasty Platformra;

      • b) a „Gasty” elnevezés, a Gasty logója és valamennyi, a Gasty Platformon a Szolgáltató által használt, nem a Vendéglátó Partnerek által feltöltött mottó és szlogen.

    2. Vendéglátó Partnert és Vásárlót a Szolgáltató és a közöttük létrejött Szerződés alapján a Szerződés fennállásának tartamára szóló, harmadik személynek tovább nem adható és harmadik személyre át nem ruházható felhasználási jog illeti meg arra, hogy a Gasty Platformon futó, a Gasty Szolgáltatások nyújtására szolgáló Gasty Szoftvert korlátlan számú saját számítógépén vagy Mobil Eszközén a Szerződés alapján általa igénybe vehető Gasty Szolgáltatások igénybevétele céljából, rendeltetésszerűen használja és futtassa a Szerződésben meghatározott maximális számú felhasználói fiókkal.

    3. A Szerződés alapján a Vendéglátó Partner által használt Gasty Szoftvert kizárólag a Vendéglátó Partnerrel munkaviszonyban vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyek használhatják, méghozzá kizárólag a Vendéglátó Partnernek a rá irányadó jogszabályok és a Vendéglátó Partner belső szabályzatai által meghatározott éttermi, vendéglátási tevékenysége körében, a tevékenységgel összefüggő feladatok ellátása céljából. A Gasty Szoftver ezt meghaladó használata kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

    4. A Gasty Szoftver mint számítógépi programalkotás és az annak részét képező, illetve abban felhasznált egyéb, nem a Vendéglátó Partnerek által feltöltött szerzői művek – így különösen grafikai, fotóművészeti alkotások – feletti szerzői vagyoni jogok kizárólag a Szolgáltatót illetik, és azokat a Szolgáltató fenntartja magának. A Szerződéssel a Szolgáltató kizárólag a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelő terjedelmű felhasználási engedélyt ad a Vendéglátó Partnernek és a Vásárlónak a Gasty Szoftver és a jelen pontban említett egyéb szerzői művek használatára: Vendéglátó Partner és a Vásárló a Gasty Szoftvert és az említett egyéb szerzői műveket kizárólag a jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott módon és mértékben jogosult felhasználni. A jogszabályban meghatározott szabad felhasználást kivéve a jelen ÁSZF-ben kifejezetten nem említett bármely módon a Vendéglátó Partner és a Vásárló kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével használhatja a Szoftvert.

    5. Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Vendéglátó Partner és Vásárló a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül nem jogosult:

      • a) A Gasty Szoftver forráskódját visszafejteni,

      • b) a Gasty Szoftvert módosítani, átdolgozni vagy abban bármilyen változtatást végezni,

      • c) a Gasty Szoftver forráskódját más szoftverben vagy más szoftver létrehozásához, vagy a Szoftvernek más szoftverrel való összekapcsolásához felhasználni.


      B/ A Vendéglátó Partner szellemi tulajdona

        1. A Vendéglátó Partner által adott felhasználási engedély

          1. Vendéglátó Partner a Kínálatára vonatkozó grafikai alkotások és fotók Gasty Platformra a Felhasználói Fiókban történő feltöltésével nem kizárólagos, visszavonható, területi korlátozás nélküli felhasználási engedélyt ad a Szolgáltatónak arra, hogy a Szolgáltató a Vendéglátó Partner által feltöltött tartalmakat a Gasty Platformon a Vásárló számára a Mobil Eszközének webböngészőjében online megtekintést engedő módon a nyilvánossághoz közvetítse, illetve erre harmadik személynek további engedélyt adjon.

          2. Vendéglátó Partner a Gasty Platformra feltöltött szerzői művek felhasználására adott engedélyt bármikor visszavonhatja azzal, hogy a műveket a Gasty Platformról a Felhasználói Fiókjának használatával törli. A törölt műveket a Vendéglátó Partner bármikor újra feltöltheti a Gasty Platformra, amellyel azokra újra a jelen ÁSZF-ben foglalt felhasználási engedélyt ad a Szolgáltatónak.

        2. A Vendéglátó Partner szellemi tulajdonnal kapcsolatos szavatosságvállalásai

          1. Vendéglátó Partner kijelenti és szavatol azért, hogy a Gasty Platformra a Felhasználói Fiókjába általa feltöltött fotók, grafikai alkotások és valamennyi egyéb tartalom (a jelen rendelkezésben együttesen: „Vendéglátó Partner Tartalma”):

            • a) felett rendelkezik mindazzal a szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó joggal és felhatalmazással, amely alapján jogosult a Szolgáltató részére engedélyt adni a Vendéglátó Partner Kínálati Tartalma Gasty Platformon történő felhasználására;

            • b) felett harmadik személy javára nem áll fenn olyan jog, amely a Vendéglátó Partner Tartalma Gasty Platformon történő nyilvánossághoz közvetítését akadályozná vagy korlátozná;

            • c) Gasty Platformon történő nyilvánossághoz közvetítése nem sérti a Vendéglátó Partnertől és a Szolgáltatótól eltérő harmadik személy bármely jogát, így különösen szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó, védjegyoltalomból eredő, üzleti titokhoz fűződő vagy személyiségi jogát.

          2. Amennyiben jogának megsértése miatt harmadik személy bármilyen igényt érvényesít a Szolgáltatóval szemben a Vendéglátó Partner Tartalmának jogsértő jellegére hivatkozással, és emiatt a Szolgáltatót kár éri, úgy Vendéglátó Partner köteles megtéríteni a Szolgáltató teljes kárát – ideértve a harmadik személy igényérvényesítésével kapcsolatban felmerült jogi költségeket, ügyvédi munkadíjat, illetéket, bírságot –, függetlenül attól, hogy a Szolgáltató a tartalom jogsértő jellegéről tudott-e vagy hogy a jogsértő tartalmat a harmadik személy felhívására eltávolította-e a Gasty Platformról.

          3. A fenti 13.8.2 pont szerinti esetben Szolgáltató saját szabad belátása szerint mérlegelheti és eldöntheti, hogy a harmadik személy Szolgáltatóval szembeni igényérvényesítésével szemben védekezik, vagy a harmadik személy igényét békés úton rendezi a harmadik személlyel. Utóbbi esetben Szolgáltató saját belátása szerint döntheti el, hogy milyen módon és feltételekkel rendezi a harmadik személy által érvényesített igényt. Vendéglátó Partner kártérítési felelőssége a Szolgáltatónak azon kárára is kiterjed, amelyet a harmadik személy igényének békés rendezésével összefüggésben vagy abból eredően szenved el. Vendéglátó Partner nem hivatkozhat arra, hogy nem kapott lehetőséget arra, hogy a harmadik személy igénye megalapozottságát megvizsgálja vagy az igény békés rendezésével kapcsolatban véleményét, javaslatát megossza.

        3. A Vendéglátó Partner által feltöltött, jogsértő tartalomra vonatkozó értesítési-eltávolítási eljárás

          1. Az a személy (a továbbiakban: „Panaszos”), akinek valamely szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogát vagy védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogát, vagy valamely szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogától vagy védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogától eltérő jogát, így különösen üzleti titokhoz fűződő vagy személyiségi jogát a Vendéglátó Partner által feltöltött és a Gasty Platformon a nyilvánossághoz közvetített bármely tartalom sérti, a Szolgáltatóhoz intézett értesítésével felhívhatja a Szolgáltatót a jogsértő tartalom eltávolítására.

          2. A Panaszos értesítése alapján a Szolgáltató szabad mérlegelése szerint dönthet arról, hogy a jogsértőnek tartott tartalomhoz való hozzáférést ideiglenesen felfüggeszti vagy a tartalmat véglegesen eltávolítja a Gasty Platformról, és erről az intézkedését követő 3 munkanapon belül elektronikus levélben értesíti a Vendéglátó Partnert.

          3. Amennyiben a Vendéglátó Partner kifogásolja a Szolgáltató Panaszos értesítése alapján tett intézkedését, Szolgáltató nem köteles a jogsértő tartalom hozzáférésnek ideiglenes felfüggesztését megszüntetni vagy a véglegesen törölt tartalmat a Gasty Platformon visszaállítani.

          4. Szolgáltató a Panaszos által jogsértőnek tartott tartalom hozzáférésének ideiglenes felfüggesztését mindaddig jogosult fenntartani, amíg a Panaszos és a Vendéglátó Partner közötti jogvitát a kettejük írásbeli megállapodása vagy a bíróság jogerős határozata véglegesen el nem dönti. Szolgáltató az ideiglenesen hozzáférhetetlenné tett tartalom hozzáférését a Panaszos és a Vendéglátó Partner megállapodásának, illetve a bíróság határozatának megfelelően helyreállítja vagy a tartalmat véglegesen törli a Gasty Platformról.

        4. A Vendéglátó Partner által feltöltött tartalomnak a Szolgáltató saját kezdeményezésére történő eltávolítása

          1. Szolgáltató bármikor jogosult a Gasty Platformon olyan, az irányadó szakmai előírásoknak, ajánlásoknak és szokásoknak megfelelő technikai, informatikai megoldásokat alkalmazni, amelyek célja vagy hatása az, hogy a Gasty Platformon ne jelenjenek meg jogsértő tartalmak.

          2. Szolgáltató továbbá bármikor, harmadik személy erre irányuló értesítése nélkül is szabad mérlegelése alapján dönthet úgy, hogy a Vendéglátó Partner által feltöltött valamely tartalomhoz való hozzáférést ideiglenesen vagy véglegesen megszünteti, illetve a tartalmat véglegesen törli a Gasty Platformról akkor, ha a Szolgáltató szabadon kialakított álláspontja szerint a Vendéglátó Partner által a Gasty Platformra feltöltött tartalom harmadik személy jogát sérti vagy ennek veszélye áll fenn.

          3. Amennyiben Szolgáltató a fenti döntése alapján a Vendéglátó Partner által a Gasty Platformra feltöltött tartalmat eltávolítja vagy az ahhoz való hozzáférést megszünteti, e döntését a Vendéglátó Partner köteles tudomásul venni.

          4. Vendéglátó Partner nem követelheti az általa a Gasty Platformra feltöltött tartalom

      Szolgáltató által történő ideiglenes elérhetetlenné tételéből vagy törléséből eredő kárának megtérítését a Szolgáltatótól, ha a Szolgáltató a tartalmat a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően tette ideiglenesen elérhetetlenné vagy törölte a Gasty Platformról.


  13. SZOLGÁLTATÓ FELELŐSSÉGÉNEK KORLÁTOZÁSA

    1. Szolgáltató a Vendéglátó Partnerrel és a Vásárlóval szemben kizárólag a Gasty Szolgáltatás jelen ÁSZF-nek megfelelő nyújtásáért felel.

    2. Szolgáltató a Vásárlóval szemben kizárólag a szándékos szerződésszegésből eredő közvetlen károkért, míg a Vendéglátó Partnerrel szemben kizárólag a felróható szerződésszegéséből eredő közvetlen károkért felel. Közvetlen kárnak minősül a vagyonban beállt értékcsökkenés és a vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költség.

    3. Szolgáltató semmiképpen nem felel a Vendéglátó Partner és a Vásárló elmaradt hasznaiért.

    4. A jogszabály által meghatározott kivételekkel Szolgáltató legfeljebb a Szerződés alapján a Szerződés fennállása alatt, de legfeljebb 12 hónap időtartamra őt ténylegesen megillető teljes Fix Díj erejéig tartozik kártérítési felelősséggel a neki felróható szerződésszegéssel a Vendéglátó Partnernek okozott közvetlen károkért.

    5. Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Vendéglátó Partnerrel szemben:

      • a) a Vendéglátó Partner és a Vásárló között a Vendéglátó Partner szolgáltatására irányuló szerződés Vásárló által történő teljesítéséért;

      • b) a Vásárló Gasty Platformon leadott rendelése valóságtartalmáért, valódiságáért, pontosságáért;

      • c) a Vásárlónak a Vendéglátó Partner szolgáltatásával kapcsolatos panasza kezeléséért, Vendéglátó Partner részére történő továbbításáért;

      • d) a Gasty Platform szolgáltatásainak elérését és igénybevételének lehetőségét biztosító, Harmadik Személy által nyújtott hálózati szolgáltatások és infrastruktúra hibáiból, üzemzavarából vagy leállásából, vagy a Gasty Szolgáltatással összefüggésben más Harmadik Személy által nyújtott szolgáltatás hibás teljesítéséből eredően a Vendéglátó Partner által esetlegesen elszenvedett károkért;

      • e) a Gasty Platformon a Vendéglátó Partner által közzétett és Vásárlók számára megjelenített tartalmakkal vagy a Gasty Platformon végzett értékesítési tevékenységével összefüggésben az adóhatóság vagy más hatóság által alkalmazott szankciókból eredően a Vendéglátó Partnert ért károkért, feltéve, hogy azok nem a Gasty Szolgáltatás hibás teljesítéséből vagy a Szolgáltató egyéb szerződésszegéséből erednek.

      • f) a Barion Rendszerében a Barion által nyújtott szolgáltatások hibás teljesítéséből, a Barion Rendszere nem megfelelő működéséből, hibáiból, valamint a Barion Rendszere által az ott lebonyolított fizetési tranzakciókhoz a Barion által igénybe vett, harmadik fél szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások hibás teljesítéséből, illetve e szolgáltatásokban jelentkező hibákból eredő károkért.

    6. Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Vásárlóval szemben:

      • a) a Vendéglátó Partner által a Gasty Platformra feltöltött tartalmak, adatok, kereskedelmi közlemények jogszerűségéért, valódiságáért és pontosságáért;

      • b) a Vendéglátó Partner és a Vásárló között a Vendéglátó Partner szolgáltatására irányuló szerződés Vendéglátó Partner által történő teljesítéséért;

      • c) azért, hogy a Vendéglátó Partner a Vásárló Gasty Platformon leadott rendelését elfogadja vagy visszautasítja;

      • d) azért, hogy a Vendéglátó Partner Gasty Platformon közzétett kereskedelmi közleménye, kommunikációja, valamint a Gasty Szolgáltatás igénybevételével értékesített szolgáltatása megfelel a jogszabályi rendelkezéseknek, így különösen a fogyasztóvédelmi szabályoknak;

      • e) a Vendéglátó Partner szolgáltatásának, illetve a Vendéglátó Partner által értékesített ételeknek, italoknak, egyéb áruknak a minőségéért, szavatosságáért;

      • f) a Vásárlónak a Vendéglátó Partner szolgáltatásával kapcsolatos panasza kezeléséért, a panasz Vendéglátó Partner részére történő továbbításáért;

      • g) a Gasty Platform szolgáltatásainak elérését és igénybevételének lehetőségét biztosító, Harmadik Személy által nyújtott hálózati szolgáltatások és infrastruktúra hibáiból, üzemzavarából vagy leállásából, vagy a Gasty Szolgáltatással összefüggésben Harmadik Személy által nyújtott egyéb szolgáltatás hibás teljesítéséből eredően a Vásárló által esetlegesen elszenvedett károkért.

      • h) a Barion Rendszerében a Barion által nyújtott szolgáltatások hibás teljesítéséből, a Barion Rendszere nem megfelelő működéséből, hibáiból, valamint a Barion Rendszere által az ott lebonyolított fizetési tranzakciókhoz a Barion által igénybe vett, harmadik fél szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások hibás teljesítéséből, illetve e szolgáltatásokban jelentkező hibákból eredő károkért.

    7. Szolgáltató sem a Vendéglátó Partnernek, sem a Vásárlónak nem szavatolja, hogy a Gasty Szoftverben és a Applikációban nincsenek hibák, bug-ok. Bár Szolgáltató minden ésszerű és gazdaságos eszközzel törekszik a szoftver hibáinak elkerülésére, a szoftver természetéből adódóan abban hibák, bug-ok előfordulhatnak, amelyekből eredő károkért a Szolgáltató kizárja a felelősségét.

    8. Szolgáltató vállalja, hogy a számítástechnikában szokásosan alkalmazott intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy a Gasty Platformon, valamint a Honlapon

      és a Applikációban ne legyenek számítástechnikai vírusok és más nem kívánt vagy kártevő programok. Ennek érdekében Szolgáltató különösen az iparági standardoknak megfelelő, naprakész vírusirtó és informatikai védelmi szoftvereket alkalmazza. Azonban a számítástechnikai vírusok és az egyéb nem kívánt vagy ártalmas programok természetére tekintettel Szolgáltató nem szavatolja, hogy a Gasty Platform, a Honlap és a Applikáció teljesen mentes a számítástechnikai vírusoktól és az egyéb nem kívánt vagy ártalmas programoktól. Szolgáltató kizárja a felelősségét a Gasty Platformon a Szolgáltató által megtett intézkedések ellenére esetlegesen megtelepedett számítástechnikai vírusok és más nem kívánt vagy kártevő programok által a Vendéglátó Partnernek vagy a Vásárlónak okozott károkért.

    9. Szolgáltató vállalja, hogy a számítástechnikában szokásosan alkalmazott intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy a Gasty Platformot és az annak működését lehetővé tevő, a Szolgáltató által üzemeltetett számítástechnikai hardvert megvédje a hacker-támadásoktól és az egyéb illetéktelen kibernetikai behatolásoktól, ugyanakkor nem szavatolja, hogy ilyenek nem történhetnek vagy nem történnek. Szolgáltató kizárja a felelősségét a Gasty Platformot az alkalmazott intézkedése ellenére ért

      hacker-támadásokkal és egyéb illetéktelen kibernetikai behatolásokkal összefüggésben a Gasty Platform felhasználói által elszenvedett esetleges károkért.

    10. Kizárt a Szolgáltató felelőssége minden olyan hibáért és magatartásért (különösen kárért), amely a Felhasználó az NTAK felé történő, mindenkori hatályos vonatkozó törvényben való adatszolgáltatási kötelezettségét érinti vagy sérti. (Lásd pl: 2016. évi CLVI. törvény a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól és 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól)


  14. A FOGYASZTÓK VÉDELMÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

    1. A Gasty Szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban létrejövő szerződések fogyasztóvédelmi szempontból

          1. Vendéglátó Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner közötti szerződés nem fogyasztói szerződés, mert a Vendéglátó Partner a gazdasági tevékenysége körében veszi igénybe a Gasty Szolgáltatást, ezért erre a Szerződésre a fogyasztók védelméről szóló jogszabályi rendelkezések nem vonatkoznak.

          2. Ha a Vásárló természetes személy a saját nevében a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el, abban az esetben a Szolgáltató és a Vásárló között létrejövő Szerződés fogyasztói szerződésnek minősül. Tekintettel azonban arra, hogy a Vásárló a Gasty Szolgáltatást ingyen veszi igénybe, a jelen pontban említett Szerződésre nem vonatkoznak a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet rendelkezései az említett jogszabály 1.§ (1) és 1a) bekezdése alapján.

          3. Az ellenkező bizonyításáig azt kell vélelmezni, hogy a Vásárló fogyasztónak minősül.

          4. Ha a Vásárló nem a saját nevében, hanem az általa képviselt szervezet nevében jár el a Gasty Szolgáltatás és a Vendéglátó Partner szolgáltatásának igénybevétele során, abban az esetben sem a Szolgáltatóval, sem Vendéglátó Partnerrel nem jön létre fogyasztói szerződés, tekintettel arra, hogy a szerződést kötő felek egyike sem természetes személy.

          5. Ha a Vásárló természetes személy a saját nevében a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el, a Vásárló és a Vendéglátó Partner közötti Szerződés fogyasztói szerződésnek minősül, amelyre vonatkoznak a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet rendelkezései a jogszabály 1.§ (1) bekezdése alapján.


    2. Panaszkezelés

          1. A Szolgáltató székhelye, levelezési címe, elektronikus levelezési címe, internetes címe az ÁSZF 3. pontjában található.

          2. A Vásárló vagy a Vendéglátó Partner a Szolgáltatónak a Gasty Platformon nyújtott szolgáltatásával közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát írásban, a Szolgáltató email címén közölheti a Szolgáltatóval.

          3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató a beérkezését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb harminc napon belül a Vásárlónak vagy a Vendéglátó Partnernek az általuk megadott email címre küldött emailben megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles.

          4. Amennyiben a panaszos fogyasztónak minősülő Vásárló, a panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Vásárlót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a Szolgáltató székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét.


    3. Magatartási kódex

      15.3.1. A Szolgáltató a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexnek nem aláírója és annak nem vetette alá magát.


    4. Békéltető Testület

          1. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése. E célból a békéltető testület megkísérli a felek közötti egyezség létrehozását, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a

            fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület.

          2. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület: Pest Vármegyei Békéltető Testület

      Székhelye: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.

      Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81

      Telefonszáma: (1)-269-0703

      Fax száma: (1)- 269-0703 Elnök: Dr. Koncz Pál

      Honlap cím: www.pestmegyeibekelteto.hu; www.panaszrendezes.hu E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu


  15. REFERENCIA

    1. Vendéglátó Partner visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szolgáltató a Vendéglátó Partnerrel létrejött Szerződés fennállása alatt és azt követően:

      1. a Szolgáltató Honlapján referenciaként feltüntesse a Vendéglátó Partner cégnevét, kereskedelmi nevét vagy azt a lajstromozott védjegyét vagy lajstromozás nélkül használt egyéb szó- vagy ábrás megjelölését, logóját, amelyet a Vendéglátó Partner a rendes tevékenysége során a saját maga azonosítására szokott feltüntetni,

      2. üzleti kapcsolatainak kialakítása során referenciaként hivatkozzon a Vendéglátó Partnerrel fennálló vagy fennállt szerződéses kapcsolatára.


  16. A SZERZŐDÉS ÁTRUHÁZÁSA

    1. A Vendéglátó Partner a Kapcsolt Félen kívül harmadik személynek a Szerződést, illetve a Szerződésből eredő jogokat és követeléseket nem ruházhatja át.

    2. Vendéglátó Partner a Kapcsolt Félre a Szerződésből eredő egyes jogokat és követeléseket nem, hanem kizárólag a Szerződés egészét ruházhatja át azzal, hogy – amennyiben a felek másként nem állapodnak meg – a Szerződésből eredő fizetési kötelezettségek teljesítéséért a Vendéglátó Partner a jogutóddal együtt egyetemlegesen felel.

    3. Szolgáltató a Szerződést vagy a Szerződésből eredő jogait, követeléseit bármely harmadik személyre korlátlanul átruházhatja, amelyhez a Vendéglátó Partner előzetesen és visszavonhatatlanul hozzájárul.


  17. NYILATKOZATOK

    1. Amennyiben a jelen ÁSZF kifejezetten másként nem rendelkezik, a Szerződés teljesítése során, valamint a Szerződés megszűnésével és módosításával kapcsolatos jognyilatkozatokat, egyéb nyilatkozatokat, értesítéseket, bejelentéseket, tájékoztatásokat (együttesen: Nyilatkozat) a felek kizárólag írásban tehetik meg érvényesen.

    2. Amennyiben a Szolgáltató a Gasty Platformon erre lehetőséget biztosít, a Szerződés teljesítésével, módosításával és megszüntetésével kapcsolatos bizonyos Nyilatkozatokat a Gasty Platform erre szolgáló moduljában kell megtenni.

    3. Az emailen közölt Nyilatkozatokat az elküldés pillanatában és csak akkor lehet a másik féllel közöltnek tekinteni, ha azt a jelen ÁSZF-ben meghatározott, illetve a Vendéglátó Partner által a Felhasználói Fiókjában megadott email címre küldték. A postai úton, ajánlott és/vagy tértivevényes levélben közölt Nyilatkozatokat az átvétel vagy az átvétel megtagadásának napján, vagy amennyiben ezek egyike sem igazolt, a feladástól számított ötödik napon kell kézbesítettnek tekinteni.


  18. AZ ÁSZF ÉS A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

    1. A jelen ÁSZF-et a Szolgáltató bármikor jogosult egyoldalúan módosítani.

    2. Az ÁSZF módosítását legalább a hatálybalépését megelőző 15 (tizenöt) nappal a Szolgáltató a Honlapon, illetve a Gasty Platformon bárki számára hozzáférhető módon közzéteszi, illetve arról e-mailben külön tájékoztatja a Gasty Platformra regisztrált Vendéglátó Partnert. Amennyiben Vendéglátó Partner a Gasty szolgáltatását az ÁSZF módosításának közzétételét, illetve a Szolgáltatónak az ÁSZF módosítására vonatkozó tájékoztatását követő nyolc napon belül nem tesz a 17.4. pontban foglalt kifogást, azzal a módosított ÁSZF-et elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

    3. Amennyiben az ÁSZF módosítása a Vendéglátó Partner számára további lényeges kötelezettséget keletkeztetne, a meglévő lényeges kötelezettséget a Vendéglátó Partner számára terhesebbé tenné, vagy a Vendéglátó Partnert megillető egyes jogosultságokat vagy szolgáltatásokat a Vendéglátó Partner számára lényegesen hátrányosan változtatna meg vagy szüntetne meg, úgy ezekre a Szolgáltató a Vendéglátó Partnernek az ÁSZF módosításáról küldött értesítésében külön köteles felhívni a Vendéglátó Partner figyelmét.

    4. Ha Vendéglátó Partner az ÁSZF módosításáról szóló értesítést követő nyolc napon belül a Szolgáltatónak küldött emailben kifogást emel az ÁSZF módosításával szemben, akkor az ÁSZF módosított rendelkezései közül a kifogásolt rendelkezések határozott idejű Szerződés esetén a határozott idő lejártáig, határozatlan idejű Szerződés esetén pedig az ÁSZF módosításának Honlapon, illetve Gasty Platformon történő közzétételét követő naptári hónap utolsó napjáig nem lépnek hatályba.

    5. Vendéglátó Partner ÁSZF módosításával szemben határidőben tett kifogása esetén:

      1. ha a Szerződés határozott idejű, és a Vendéglátó Partner a jelen ÁSZF szerint nem értesítette a Szolgáltatót arról, hogy nem kívánja meghosszabbítani a Szerződést, a Szerződés meghosszabbodott tartamára az ÁSZF Szerződés tartamának lejártáig közzétett módosításaival hatályos szövege lesz irányadó az ÁSZF következő módosításáig;

      2. ha a Szerződés határozatlan idejű és a Vendéglátó Partner az ÁSZF módosításának Honlapon, illetve Gasty Platformon történő közzétételét követő naptári hónap utolsó napjáig nem mondja fel a Szerződést, az ÁSZF kifogásolt módosításai a jelen pontban említett határidő lejártát követő napon lépnek hatályba.

    6. Szolgáltató bármikor jogosult a Gasty Szolgáltatás Honlapon, illetve Gasty Platformon közzétett díjait, illetve a díjcsomagokat módosítani. Amennyiben a díjak, illetve a díjcsomagok módosítása a Szerződés szerinti Fix Díj vagy Szolgáltatói Jutalék mértékének felemelésével járna, erről Szolgáltató legalább a díjak, díjcsomagok módosításának

      hatálybalépését megelőző 15 (tizenöt) nappal korábban köteles a Vendéglátó Partnert emailben értesíteni.

          1. Határozatlan idejű – havi díjfizetéssel járó – Szerződés esetén a felemelt összegű Fix Díjat és Szolgáltatói Jutalékot a módosítás közzétételét követő naptári hónap első napjától kell alkalmazni.

          2. Határozott idejű – éves díjfizetéssel járó – Szerződés esetén:

            1. a Fix Díjat érintő módosítás a Szerződés tartamának lejártáig nem lép hatályba; a módosítás a Szerződés meghosszabbodása esetén a Szerződés vonatkozásában akkor lép hatályba, amikor a Szerződés meghosszabbodik: ebben az esetben a felemelt Fix Díjat a Szerződés meghosszabbodott tartama alatt kell alkalmazni;

            2. a Szolgáltatói Díj felemelt mértékét a módosítás közzétételét követő naptári hónap első napjától kell alkalmazni.

    7. Amennyiben a Szolgáltató lehetővé teszi a Vendéglátó Partner számára a Gasty Platformon a Felhasználói Fiókban a díjcsomagváltást, akkor az a Szerződés módosításának minősül, amely a díjcsomagváltás Szolgáltató által történő visszaigazolásával lép hatályba. Díjcsomagváltás során mindig az aktuális, a Szolgáltató által közzétett díjakat kell alkalmazni.

    8. A fentiektől eltekintve a Szerződést a felek csak közös megegyezéssel, írásban, egy okiratba foglaltan módosíthatják.


  19. RELATÍV HATÁLYTALANSÁG

    1. A Szerződés valamely rendelkezésének érvénytelensége vagy végrehajthatatlansága nem érinti a Szerződés többi része érvényességét vagy végrehajtását.


  20. IRÁNYADÓ JOG ÉS JOGHATÓSÁG

    1. A jelen ÁSZF-re, továbbá a jelen ÁSZF alapján a Szolgáltató és a Vendéglátó Partner, illetve a Vásárlók között a Gasty Szolgáltatás nyújtására és igénybevételére vonatkozóan létrejövő szerződésekre, valamint a Vendéglátó Partnerek és a Vásárlók között létrejövő szerződésekre, azok értelmezésére, keletkezésére, megszűnésére, valamint a szerződésekkel, illetve azok megszűnésével összefüggő jogvitákra a magyar jog irányadó, valamint e jogviták eldöntésére a magyar bíróságnak van kizárólagos joghatósága.


  21. Aktuális Gasty.io ÁSZF verzió

    • GASTY ÁSZF v1.3

    • A legutóbbi frissítés dátuma: 2024.09.24.

  22. Korábbi Gasty.io ÁSZF verziók

  • GASTY ÁSZF v1.2

  • GASTY ÁSZF v1.1

  • GASTY ÁSZF v1.0